Social Media Manager

A közösségi médiában való részvétel fokozatosan egyre nyilvánvalóbbá válik a vállalatok számára. A kezdeti béna próbálkozásokon túljutva (megfulladt céges blogok, gyenge vírusvideók) kezdik megérteni azt, hogy a social media nem push-üzenetek küldözgetéséről szól, hanem valós párbeszédet jelent. Nem úgy működik mint a tömegmédia, azaz nem elég megvenni a felületet és odarakni valamit, hanem a megjelenés után is foglalkozni kell vele: a közösségi médiát menedzselni kell, nincs mese. És ez egy erőforrásigényes dolog.

Ahogy a cégek ezt belátják, egyre sűrűbben fogunk majd találkozni olyan emberekkel, akiknek a névjegykártyáján nem a szokásos, unalomig ismert kombinációkban leledzik a Manager titulus, hanem valahogy így: Social Media Manager. És akkor persze idővel ebből lesz Assistant, Junior, Executive, Senior meg minden – vállalati kultúránként eltérő számban és megoszlásban.

De hogy mi is lesz a Social Media Manager feladata? Nyilvánvalóan az, hogy biztosítsa a közösségi médiában való megjelenést és párbeszédet a vállalat és a fogyasztók között. Ez nem csupán abból áll, hogy vicces videókat töltöget föl, fórumozik meg Facebookol. A Social Media Manager egy komplett közösségi média stratégia megalkotásáért és folyamatos működtetéséért felel. Egy koherens, tudatosan felépített kommunikációt kell irányítania az összes létező közösségi médiumon, amin a fogyasztók csak jelen vannak. Az ő általa szervezett kommunikáció lesz ugyanis a cég hivatalos arca, lenyomata a közösségi médiában. Az ő tevékenységén keresztül fogják emberek egyre növekvő tömegei megítélni az adott céget és információkat valamint válaszokat kapni közvetlenül a kérdéseikre.

A Social Media Managernek és az általa vezetett részlegnek integráltan kell kapcsolódnia a vállalat többi osztályához (Sales, Marketing, PR, egyéb) is. A napi gyakorlatban sajnos még a jelenlegi részlegek közötti összhang sem megoldott, ezen sürgősen változtatni kell. Mind a sales, marketing, pr és social media stratégiát valamint taktikát együttesen, összehangoltan kell megalkotni és működtetni. A jövőben ennek sokkal nagyobb szerepe lesz, mivel a közösségi médiában való részvétel elengedhetetlenné teszi a vállalatok nagyobb fokú átláthatóságát, rugalmasságát és nyitottságát.

A Social Media Manager alá természetesen a feladat mennyiségétől függően bizonyos létszámú csapat fog tartozni. Ugyanúgy lesznek itt is Executive-ok és Assistant-ek, akik tudásuknak és tapasztalatuknak megfelelő munkákat fognak végezni: lesz akinek az lesz a dolga, hogy egész nap monitorozza a Twittert, a fórumokat, a közösségi oldalakat és jelentést készít róluk, és lesz aki írogathat is rájuk. Lesz olyan, aki mindezt koordinálja, és segít stratégiát építeni a Social Media Managerrel.

És arról, hogy ez nem is annyira távoli dolog, nagyon egyszerűen meggyőződhetünk, ha megguglizzuk a Social Media Manager szót. Külföldön már létezik a pozíció. Idő kérdése, hogy nálunk is feltűnjön…

https://sofokles.blog.hu

https://media-manager.hu/

Vélemény, hozzászólás?